Közösség
Szakkollégiumiság egyik alapja hogy a szakmaiság mellett egy összetartó közösség is kialakuljon. Szervezett közösségi programjainkra havonta többször sor kerül. A programjainkat a tagság igényeihez alakítjuk, együtt sportolunk, túrázunk, múzeumba, moziba és strandolni járunk, de van hogy csak egy fárasztó nap vagy kurzus után beülünk egy közeli vendéglátóipari egységbe vagy a koliba beszélgetni, társasozni.

Táborok
Tavasszal az új tagok integrálódásának céljából, rögtön a sikeres felvételt követő bevonó hét után, egy összerázó, közösségépítő táborra kerül sor. Ez a három nap számtalan közösségi programmal van feltöltve, illetve szakmai programok segítségével az újonnan felvettek szemléletmódját is meg tudjuk ismerni.
A nyári táborra augusztusban kerül sor, hogy ezzel kezdjünk el együtt hangolódni a következő félévre.
A téli táborunk az egyetlen nyílt táborunk, ahova a szakkollégiumunk iránt érdeklődőket is várjuk. Itt, egy hétvége alatt szakmai és közösségi programok által ismerhetik meg jobban nem csak a szervezetünket, hanem a tagjainkat is
Szakkollégiumi Mozgalom
Tagjaink nem csak a szakkollégium tagjai, hanem egy ennél sokkal tágabb közösség tagjai is. A szakkollégiumi mozgalom a Kárpát – medence szakkollégiumait fogja össze. Ennek köszönhetően a belsős programokon és kurzusokon kívül lehetőségünk van más szakkollégiumok programjain is részt venni illetve közös programokat szervezni.